A tizenhárom éve, Árva János tatai testnevelő által létrehívott verseny mára az alsó tagozatos tanulásban akadályozott diákok legnagyobb versenysorozata. A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége által irányított országos és megyei diáksport versenyeken 105 oktatási intézmény 1000 kisdiákja harcolt azért, hogy részt vehessen az országos döntőn.
A világsportesemények mintájára, péntek délutáni selejtezőket követően került sor az ünnepélyes megnyitóra. A felvonuló csapatokat Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Nyíregyháza MJV polgármestere köszöntötte. Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár levélben bíztatta és köszöntötte a diáksport apró hadseregét. A megnyitót sportünnepé varázsolta a nyíregyházi diákok sportbemutatója, a mazsorettek felvonulása.
A péntek délutáni selejtezőkben elért eredmények alapján a legjobb 8 iskolai csapat vehetett részt a szombati döntőben. A döntőben izgalmas versenyekben dőlt el a végső sorrend. Az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával minden csapatnak jutott egy-egy serleg, emléklap. A helyezettek a FODISZ egyedi kidolgozású érmeit akaszthatták a nyakukba. NEFMI Sportért felelős államtitkársága különdíjait Dechert Áron osztályvezető adta át. A szervezők és támogatók segítségével a döntő részvevői a szép tavaszi napon, látogatást tehettek a nyíregyházi ZOOPARK-ban.
Kiemelkedő szervező munkát végeztek rendezők. Szendrei Istvánné sportreferens által irányított rendezői gárda, egy országos döntőhöz méltó körülményeket teremtett a résztvevők számára.
Kapkodd a lábad! Országos Diákolimpiai Döntő végeredménye:
|
I. |
Benedek Elek Általános Iskola és Szakiskola |
Heves |
|
II. |
Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Speciális Szakiskola és Kollégium |
Pécs |
|
III. |
Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat |
Tatabánya |
|
IV. |
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája és Nevelési Tanácsadója |
Kiskunhalas |
|
V. |
Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon |
Tornanádaska |
|
VI. |
Rigó Alajos Általános Iskola |
Szentes |
|
VII. |
Vári Emil Társulási Általános Iskola |
Kisvárda |
|
VIII. |
Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon |
Budapest |






